<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  26/29 >>

A fákon is lógtak Kapolcson, a Kuttyomfitty Társulat műsorán

29.10.2021 18:11

http://www.kuttyomfitty.sk/

Július 26-án Bükkfürdőn léptek fel Cirkusz-Folkórikusz című műsorukkal a nagy múltú Gyógy-Bor Napokon, két nappal később az apácaszakállasi református gyerektábor vendégei voltak, július 29-én pedig a Művészetek Völgyében mutatták be műsorukat a kapolcsi Éltető Völgy udvarban. Ezután következett a muzslai Manótábor július 31én, ahol 96. alkalommal volt látható Az eltáncolt cipellők című előadás. Augtusztus 1-én pedig már Alistálon játszották a Kukorica Jancsi, a Vitéz! című darabot. 

„Örömmel konstatáltuk, hogy a nyári uborkaszezon kellős közepén ilyen sűrű a programunk. Főleg a kapolcsi fellépés lesz emlékezetes számunkra, ahol még a fákon is lógott a közönség, és az Éltető Völgy házigazdája, Kovács Krisztián rögtön lelkesen közölte velünk, hogy amit tud, máris magáévá tesz a műsorunkból, mert ő is ilyen cirkuszosféle, mint mi. Egyébként mindenhol nagyon jó volt a közönség, vették a lapot a kicsik és a felnőttek is” – tudtuk meg Dobsa Fodor Mónikától, a kétszemélyes társulat egyik tagjától. E hét szombatján a Nemeshodosi Nagy Lakomán, vasárnap pedig a garampáldi Szikince Fesztiválon találkozhat a közönség a Kuttyomfitty Társulattal. 

A néptáncos, néptánc-pedagógus házaspár, Dobsa Tamás és Dobsa Fodor Mónika társulata 2011-ben alakult azzal a céllal, hogy olyan műsorokat mutasson be a zömmel gyermekek alkotta közönségnek, amelyek a táncos élmény mellett néprajzi, népzenei és irodalmi ismeretekhez is juttatja őket. Tapasztalataik szerint ezeket a műsorokat az idősebb korosztály is kedveli. 

A lelkes családi minitársulat a megalakulástól eltelt szűk öt esztendő alatt összesen nyolc műsort állított színpadra és mutatott be iskolákban, óvodákban, falunapokon, táborokban, fesztiválokon és egyéb rendezvényeken. Munkájukat a Népművészet Ifjú Mestere címmel, Fülöp Ferenc-díjjal és Martin György-díjjal jutalmazta a szakma. 


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  26/29 >>

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom