logo

HU SK EN
<<  9/29 >>

Adventi kalendárium: Egyetlen biztos dolog a változás

4.12.2020 17:11

http://www.kuttyomfitty.sk/

Kettősségben voltunk, mert egyrészt egyik előadáshelyszínről rohantunk a másikra, templomtól az óvodáig, másrészt minden egyes alkalommal átélhettük a misztériumot. Most, csak néhány előadásra van kilátásunk. Nekünk már az az ünnep, ha végre közönség elé léphetünk. Énekórákon már fényesítgetjük a Betlehem csillaga dalait, mert december 20-án a Kuttyomfitty Társulat Facebook-oldalán online ajándékba adjuk az érdeklődőknek.

Az idei adventben még inkább befelé kell vinni a figyelmet, hogy ez pontosan miként valósul meg, még magam sem tudom. Az egyetlen támpontom, hogy az adventi koszorún minden vasárnap közösen gyertyát gyújtunk. Aztán együtt imádkozunk, énekelünk. Mikor a gyerekeink még kicsik voltak, ezután az adventi mese következett, de a kamaszgyerekeinknek már új családi hagyományt kell teremtenünk. Ahogy idén mindenben, meg kell újulnunk ebben is.

Eddig az adventben nem vittük túlzásba a sütést, egyszerűen nem értünk rá. Most itt a csodálatos lehetőség, hogy időben elkészüljön a mézeskalács, meg a másik kedvenc, a linzer. Családunkból leginkább a 13 éves lányom szeret sütni, tavaly egyedül gyártotta le a mézeskalácsokat. Idén is bevonom a sütésbe Sárát.

Szeretem a házat fokozatosan díszbe öltöztetni, egy szép téli abrosz, gyertyák, fenyőág, kézműves tobozdísz, de nem szeretem a csilli-villi túlzásokat. A mi házunkon nem lesz villogó fénygirland. Annak is megvan a helye, például az Andrássy út fái varázslatosak fényárban fürödve. Tavaly Kanadában megértettem, miért érzik szükségét, hogy az adventben mindent agyondíszítsenek. Az angolszász területeken időben ki kell élvezni a karácsonyi hangulatot, mert csak december 25-e az ünnep, s 26-án már kidobják a karácsonyfát. Kezdődik a Boxing day, jönnek a leárazások, és hipp-hopp vége az ünnepnek. Ebből a szempontból is jó helyen lakunk, nálunk akkor kezdődik a legkedvesebb időszakom az évben, a karácsony és vízkereszt közötti varázslatos időszak. Ilyenkor nem szoktunk dolgozni, otthon töltöttük az időt a gyerekekkel, meg rokonokat, barátokat látogattunk. Színházba szoktunk járni: Komárom, Győr, Budapest.

Most hogy lesz, tényleg nem tudom. Manapság az egyetlen biztos dolog a változás. Kívül minden illékony, a működő támpontok belülről támasztanak. Nem lesz annyira érdekes az otthonlét, hisz állandóan otthon vagyunk. Aztán, ha mehetnékünk lesz, nem fogunk tudni Budapesten három napig színházba járni. De a séta a természetben, a téli erdő csöndje, a természetes vizek megnyugtató közelsége, a bágyadt téli napsugár élvezete idén sem maradhat el. Remélem, mindezekkel fel tudjuk venni a versenyt a csodálatosan sokoldalú, mindentudó konkurenciával, az internettel, és még a fiunkat is ki tudjuk robbantani a szobájából. 

Dobsa Fodor Mónika
néptáncos, néptáncpedagógus, a Kuttyomfitty Társulat tagja

Az eredeti cikk linkje: https://ujszo.com/panorama/adventi-kalendarium-egyetlen-biztos-dolog-a-valtozas


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

<<  9/29 >>



KUTTYOMFITTY TÁRSULAT
Nám. 1. mája 363/16
930 28 Okoč

kuttyomfitty@gmail.com
+421 (0) 910 988 352
Kuttyomfitty társulat

© Minden jog fenntartva - www.kuttyomfitty.sk
Webdesign

Minden jog fenntartva - www.kuttyomfitty.sk
Webdesign by GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom