<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  17/29 >>

Új bemutatóra készül a Kuttyomfitty Társulat

29.10.2021 17:52

http://www.kuttyomfitty.sk/

A nyolc éve alakult, kétszemélyes minitársulatot egy házaspár alkotja, Dobsa Fodor Mónika és Dobsa Tamás. Mindketten A Népművészet Ifjú Mestere cím birtokosai és Fülöp Ferenc-díjas táncosok. Főleg gyerekelőadásokat készítenek, a legkisebbekhez szeretnék közel vinni a népművészetet. A Sárga rózsát viszont inkább kamaszkortól felfelé ajánlják. A kisregény idén kötelező olvasmány lett hetedikben, de nem ezért kezdtek el foglalkozni vele. 

„Én egyszerűen imádom a pásztorkultúrát, az alföldet, a korszakot. Itt egy szerelmi háromszögről van szó, amelynek szereplői Klárika, a kocsmáros kisasszony, Decsi Sándor, a csikósbojtár és Lacza Ferkó, aki a regényben gulyásbojtár, nálunk viszont nagygazdalegény. A táncképek közti átvezetők alatt régi hortobágyi képek jelennek meg, úgy 120 korabeli fotográfia közül válogattunk” – mesélte lapunknak Dobsa Tamás. 

Az előadásban árnytechnikát is használnak, és azt is meg tudták oldani, hogy egymással táncoljon Decsi és Lacza. A kulcsszó itt is a kivetítő, ahogy a darab végi kitáncoltatásnál is. 
Természetesen elsősorban hortobágyi táncokat láthatnak a nézők, de a cigány asszony és párja cigánybotolóval jelenik meg a színen, Lacza Ferkó karaktere pedig az ecsedi láp táncait mutatja be. Az előadás további érdekessége, hogy Petőfi Sándor népies verseiből is elhangzik benne egy csokornyi, méghozzá énekelt változatban. 

„Az általunk kiválasztott népdalokra húztuk rá ezeket a verseket, már amelyiknek nem volt dallama. Petőfit sok helyen éneklik a hagyományos paraszti kultúrában, mármint anno énekelték. Az alku című verse például nagyon korán folklorizálódott”– tudtuk meg Dobsa Tamástól. 

Kodály Kállai kettősét is belecsempészték az előadásba, mert szerintük remekül illik a Sárga rózsa történetéhez. 

„Mindkettő szerelemről, csalfaságról, hitegetésről szól. Nagykállóban már a 17. századból vannak adatok, hogy létezett egy ilyen nevű szerelmi táncballada. Ez keltette fel Kodály érdeklődését, 1926-ban lejegyezte, majd később megírta a művet. Több neves koreográfus is alkotott táncot a Kállai kettősre, köztük Rábai Miklós is. Itt mi sem szakadtunk el Nagykállótól a darab prológusa és az összekötő táncok, nóták is oda valók. Az előadásunk vége kicsit eltér Jókai regényétől, mert belecsempésztük a Halálra táncoltatott lány balladáját. Vagyis a két legény kitáncoltatja a lányt, régen a bálokban ezt tették a csalfa, csapodár lányokkal”. 

Érdekesség, hogy ez lesz a minitársulat 14. műsora, és mindegyiket folyamatosan repertoáron tartják. A legkisebb falvakba is elmennek, ahová nagyobb színházi produkcióknak esélyük sincs eljutni. 
„Csak legyen színpad, vagy valami hasonló, meg áram. Minden mással rendelkezünk” – mondja Dobsa Tamás. 

Hírük az óceánon túlra is eljutott: tavaly novemberben Kanadába kaptak meghívást egy többállomásos turnéra, amelynek során az ott élő magyar közösségek előtt is bemutatkozhattak. De nagy sikerrel léptek már fel Ausztriában, Hollandiában, Németországban, a kapolcsi Művészetek völgyében, két éve pedig a budapesti Nemzeti Színházba is meghívták őket Cirkusz folklórikusz című műsorukkal. Iskolákban is rendszeresen fellépnek, kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy aki magyar tannyelvű oktatásban részesül ebben az országban, nagy eséllyel találkozhatott már velük.

Formabontó előadásaik legjellemzőbb vonzereje az ötletesség. Mivel csak ketten vannak, az összes felbukkanó szereplőt ők jelenítik meg, minimális díszlettel, gyakran bábok segítségével. Ám a közönségnek nem hiányzik a kavalkád, sőt, a nézők legtöbbször úgy érzik, sokszereplős darabot látnak. A hangsúly mindig a tartalmon van, nem pedig a körítésen. Az elsődleges cél a népzene és néptánc, valamint az irodalmi művek népszerűsítése, laza, játékos módon. Néprajzi ismereteket is becsempésznek az előadásokba, így a gyerekek szinte észrevétlenül tanulnak meg ezt-azt őseikről, a magyar közösségről, egy-egy konkrét régióról, aminek köszönhetően erősödik identitástudatuk.

Az eredeti cikk linkje: https://ujszo.com/kultura/uj-bemutatora-keszul-a-kuttyomfitty-tarsulat


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  17/29 >>

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom