logo

HU SK EN
<<  28/29 >>

Kuttyomfittyék aranymadara

29.10.2021 18:29

http://www.kuttyomfitty.sk/

Ha nem értik, akkor egyenesen kötelező. Azért mondjuk be a szolgálati közleményt is: szigorúan 16 éven felülieknek ajánlott.

 

A Kuttyomfitty Társulatot bő egy éve alakította meg Dobsa Fodor Mónika és Dobsa Tamás. Egykori hivatásos néptáncosként kicsit szakmán belül, kicsit szakmán kívül folytatják a pályájukat: afféle mini vándortársulatként járják az országot műsoraikkal, amelyekben népdalokat, -táncokat, -meséket, -játékokat szőnek össze. Tavaly három gyerekműsort mutattak be; Az elvarázsolt királykisasszonnyal, A betyárok így éltek, úgy éltek… című előadással (melyben a csapat harmadik tagja, Rebro Ágota is közreműködik bábosként), valamint A eltáncolt cipellőkkel több mint hatvanszor léptek fel óvodákban, iskolákban, különféle rendezvényeken.

 

Kuttyomfittyék a közelmúltban gondoltak egy merészet, és kirakták a tizenhatos karikát. Aranyvessző, aranymadár című pajzán előadásukban arról mesélnek (táncolnak, énekelnek...), ami egy férfit és egy nőt összeköt vagy éppen elválaszt. Azaz jönnek szép sorjában a történetek teremtésről, bűnbeesésről, udvarlásról, házasságról és persze a házaséletet nem ritkán megkeserítő borról és részegségről...

 

„A népi kultúrának a pajzán történetek, adomák is a részei. Az emberek régen is csak olyanok voltak, mint most: beszéltek mindenről. Hol szinte költőien, finom utalásokkal, áthallásokkal, hol vaskosabban fogalmazva – meséli Dobsa Tamás. – A duda a pásztorkodáshoz kapcsolódott, a pásztorok kemény, szókimondó emberek voltak. Éppen ezért a dudanóták között szép számmal akadnak olyanok, amelyekben bizony elég szabadosan nevén nevezték a dolgokat. Igaz, a csúnya szavakat a kutatók, gyűjtők nem ritkán kicenzúrázták a lejegyzett szövegekből.” Kuttyomfittyék műsorában mindebből ízelítőt kapunk: hol máshol kezdődhetne a történet, mint Ádámnál és Évánál, majd dudanótákat, meséket, trufákat, vőfélyszövegeket, a szerelmes évődésről szóló nótákat, a legénységet, leányságot kifejező táncokat láthatunk, hallhatunk Dobsa Fodor Mónika és Dobsa Tamás előadásában.

Az Aranyfészek, aranymadár holnap a budapesti táncháztalálkozón vendégszerepel. A Kuttyomfitty Társulatot Németh Dénes zenekara kíséri.

Az eredeti cikk linkje: https://ujszo.com/kultura/kuttyomfittyek-aranymadara


Fotogaléria


Zdielajte na sociálnych sieťach
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Diskusia k článku

<<  28/29 >>



KUTTYOMFITTY TÁRSULAT
Nám. 1. mája 363/16
930 28 Okoč

kuttyomfitty@gmail.com
+421 (0) 910 988 352
Kuttyomfitty társulat

© Všetky práva vyhradené - www.kuttyomfitty.sk
Tvorba web stránok

Všetky práva vyhradené - www.kuttyomfitty.sk
Tvorba web stránok od GRANDIOSOFT
Nastavenie súborov cookies
Na fungovanie našej webovej stránky používame nevyhnutné cookies (essential cookies) umožňujúce realizovať základné funkcionality webovej stránky. Tieto cookies môžete zakázať zmenou nastavení Vášho internetového prehliadača, čo však môže ovplyvniť fungovanie webovej stránky. Radi by sme tiež využívali dobrovoľné cookies (non-essential), ktoré nám pomôžu zlepšiť fungovanie našej webovej stránky. Pre ich povolenie, prosím, odkliknite súhlas.
Informácie o cookies
Súhlasím Prispôsobiť Odmietnuť
<Naspäť
Podrobné nastavenie cookies
Súbory cookie používame na zabezpečenie základných funkcií stránky a na zlepšenie vášho používateľského zážitku. Svoj súhlas pre každú kategóriu môžete kedykoľvek zmeniť.
<Nevyhnutné cookies
 
Technické súbory cookies sú nevyhnutné pre správne fungovanie našej webovej stránky. Tieto sa využívajú najmä na uchovávanie Vašich produktov v košíku, zobrazovanie obľúbených výrobkov, nastavenie Vašich preferencií a nákupného procesu. Pre využívanie technických cookies nepožadujeme Váš súhlas, ale spracúvame ich na základe nášho oprávneného záujmu. Váš prehliadač môžete nastaviť tak, aby blokoval alebo Vás upozorňoval na takéto súbory. V takom prípade však nemusia niektoré časti našej webovej stránky správne fungovať.
<Analytické cookies
 
Analytické cookies nám umožňujú meranie výkonu a počet návštev našej webovej stránky.
<Marketingové cookies
 
Marketingové cookies sú využívané reklamnými a sociálnymi sieťami na prispôsobenie zobrazovaných reklám tak, aby pre vás boli čo najzaujímavejšie.
Povoliť všetky Povoliť zvolené Odmietnuť
Uložiť Odmietnuť