<<  14/29 >>

„Egy királykisasszony, akinek minden napja mesés!”

30.10.2021 09:59

Dobsa Fodor Mónika neve rendszerint egy lapon kerül említésre kedvesével, Dobsa Tamással, akivel együtt alkotják a gyermekek kedvenceként elhíresült Kuttyomfitty Társulatot. Az ovisoknak és kisiskolásoknak szóló – szó szerint - mesés előadásaik mindig hatalmas népszerűségnek örvendenek. 2011-óta működnek „Kuttyomfitty”-ként, azóta mulattatják az aprónépet 4 éves kortól egészen 99-ig. Előadásaik lényege, hogy népmese, néptánc, népzene a gyerekek számára is emészthető módon jusson el a kicsi szívekhez, amitől pedig különlegesnek számítanak, hogy a tánc, báb, szöveg, ének-zene egyszerre vannak jelen a darabokban. Ekecsről indulva bejárták már nem csupán a Felvidéket, Magyarországot, de a világ 12 országába is eljutottak, köztük Angliába, novemberben Kanadába és rendszeresen fellépnek Németországban.

Mónikát a kezdetekről kérdeztük: hogyan is lesz valakiből „királykisasszony”?

 „Azt mondják, meghatározó, hogy 10-12 éves korában az ember miről álmodozik. Ebben az időben én a musicalekért voltam oda, de hát akkoriban csak azt lehetett nézni, amit a TV leadott. Soha nem fogom elfelejteni, mekkora hatással volt rám Barbra Streisand a Funny Girlben. Annyira nem volt önbizalmam, hogy még gimnáziumban sem mertem elmenni táncolni, bár akkor már inkább a néptáncért égtem, a TV-ben éppen akkoriban ment a Ki mit tud, az is nagyon tetszett. Pozsonyi egyetemistaként aztán összeszedtem a bátorságomat és elmentem a Szőttesbe táncolni, de azt kell mondjam, nagyon béna voltam. Viszont olyan elementáris erővel húzott a magyar néptánc, hogy gyakoroltam rendesen, s feloldódtak a gátak. Tomi már kis korától táncolt a Csaliban. Később az Ifjú Szivek hivatásos részlegének alapítóiként sokáig része volt a tánc az életünknek, én ugyebár a fiunk születésekor abbahagytam a színpadi táncot, és hát nagyon hiányzott a mindennapjaimból. Fokozatosan kristályosodott ki a Társulat gondolata, ahol egyébként nem csak királykisasszonyt játszom, de sok mást is.„

Az nem is kérdés, hogy Mónika imádja a munkáját, ez szemmel látható, mi azért mégis kíváncsiak voltunk a részletekre, mi az, ami leginkább szép számára a mindennapokban:

“A Társulatban számomra az a legjobb, hogy végre színészkedhetek is, imádok banya lenni, különféle karaktereket megjeleníteni. Egyik legnagyobb sikeremnek érzem, mikor az “Egyszer egy királyfi” előadása után, miközben éppen pakoltam el a gazdag bíró lánya papucsát, odajött egy kisgyerek, hogy hova lett a másik néni? Teljesen azonosított a kosárkötő lányával és nem tűnt fel neki, hogy én voltam a másik szereplő is.”

Megkérdeztük Mónikát, milyen kihívásokkal szembesülnek ezen a rendhagyó pályán:

„Amikor hajnalban kell ébredni, hogy eljussunk egy-egy helyszínre, vagy egy nap alatt három különböző helyen adunk elő, az nagyon megterhelő. A Kuttyomfittynek nem szokatlan, hogy extrém körülmények között lép fel. Szerepeltünk már kocsmában, könyvtárban, sportcsarnokban és templomban is. Volt olyan, hogy napszúrást kaptam, mert a színpadra sütött a délutáni nap, de mínuszokban is táncoltunk már. Ennek ellenére szeretjük, és nem panaszkodunk, hisz tudtuk, mire vállalkozunk. Lényeges, hogy azt csináljuk, ami fontos nekünk, ami által fejlődünk. És amit szeretünk.„

Honnan az inspiráció a műsorokhoz?

„Korábban gyakran este jöttek az új ötletek, amikor otthon mesét olvastunk a gyermekeinknek, Sárának és Balázsnak. Általában több mesét is kiválasztottam, a férjem meg megmondta, melyik legyen. Gyerekeink már kinőttek a mesékből, de ez a mi mesék iránti rajongásunkból semmit nem vont el. Gyakran irodalmi művek inspirálnak minket, mint a János vitéz, vagy a Sárga rózsa. Ezután kezdődik a próba, ami szintén közös munka. Nagyon inspiráljuk egymást, remek ez az időszak. Sziporkáznak az ötletek, ilyenkor érzem, hogy zajlik az élet, azt csináljuk, amit szeretünk, jó helyen vagyunk.”

„A Társulatunk azért is nagyon jó, mivel családbarát. A fellépések főleg délelőtt vannak, a gyerekeink meg olyankor iskolában vannak. Nekem nagyon hiányzott a tánc, de az anyasággal nehéz összeegyeztetni, hiszen nem mehetnék el turnézni két-három hétre, a tanítása meg nem ugyanaz. A Kuttyomfittyel táncolhatok, játszhatok, énekelhetek. A magunk ura vagyunk, a gyerekeinkhez is hazamehetünk. Nekem ez maga a csoda. Biztos vagyok benne, hogy látszik, menyire szeretjük.”

Noha per pillanat a koronavírus miatt mindenki a túlélésre játszik, azért a jövő is szóba került. Mónikáék ezekben a bonyolult időkben sem csüggednek, feltalálják magukat a lehetőségekhez mérten: “Igen, most valahogy túl kell élni ezt a válságot. Ezért indítottuk az online adásokat /ezek a facebook oldalunkon elérhetőek/, hogy benne maradjunk a köztudatban. Mi ezzel tudunk segíteni a családoknak, ha egy órát is önfeledté tudunk varázsolni az előadásaink által. Már négy héten keresztül voltak gyermekelőadásaink, most hétvégén a böjt végét, húsvétot ünnepelve NoÉs címmel boros műsorunk lesz, amiben bemutatjuk a történelmi borvidékek táncait, vőfélyszövegekkel, adomákkal fűszerezve. A magyar kultúra napjára most mutattuk be a legutóbbi felnőtt műsorunkat, a Sárga rózsát, mely Jókai kisregényének a feldolgozása. Ebben úgy érzem, ismét szintet tudtunk lépni, a szerelmi háromszöget ketten árnyjáték segítségével sikerült színpadra vinni. Tomi folyamatosan ötletel, hogy lehetne ezt is online bemutatni, és mivel a kreativitása határtalan, előbb-utóbb ezt is ki fogja ötölni. Ezen kívül még van egy 16-os karikával ellátott pajzán műsorunk, melyben a szerelem, a házas élet rejtelmeit boncolgatjuk, nótával, tánccal fűszerezve, majd elválik, hogy sorra kerül-e az online előadásokban ez is. Ha lecseng a vírus okozta riadalom és válság, utána szeretnénk útjára indítani mesefesztiválunkat is, de új családi darabbal is jelentkezünk, Háry, az obsitos katona címmel.”


Ajánljuk jó szívvel mindenkinek a Kuttyomfitty Társulat előadásait, mesés élményben lesz részetek! Megtaláljátok őket a facebookon, és honlapjuk is van.

Az eredeti cikk linkje: http://www.felvidekianyukak.sk/index.php/menonok/item/94-egy-kiralykisasszony-akinek-minden-napja-meses


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

<<  14/29 >>



KUTTYOMFITTY TÁRSULAT
Nám. 1. mája 363/16
930 28 Okoč

kuttyomfitty@gmail.com
+421 (0) 910 988 352
Kuttyomfitty társulat

© Minden jog fenntartva - www.kuttyomfitty.sk
Webdesign

Minden jog fenntartva - www.kuttyomfitty.sk
Webdesign by GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat
EGYETÉRTEK    Elutasítom